Húsfogyasztás betegségforrás?

Húsfogyasztás betegségforrás?

A Physicans Committee for Responsible Medicine egy nagyobb tanulmányt bocsátott ki, mely vázolta az emberi szenvedés és az egészségügy költségeit, melynek oka a húskészítményeken alapuló táplálkozás. Becslésük szerint a teljes mérhető közvetlen orvosi költség, mely a húsfogyasztásnak tulajdonítható az Egyesült Államokban 28-61 milliárd dollár között van évente (1992). Ez összehasonlítható az 50 milliárd dollárnak megfelelő dohányzásnak tulajdonítható közvetlen orvosi költséggel. A tanulmány szerzői erre a megállapításra úgy jutottak, hogy összehasonlították a betegségek fellépésének gyakoriságát és a kezeléssel kapcsolatos költségeket húsevők, illetve vegetáriánusok esetén.

A húst evők között lényegesen gyakoribb a magas vérnyomás, a szív- érrendszeri megbetegedés, a rák, cukorbetegség, elhízás és epekövek, mint a vegetáriánusok között. Gyakrabban kapnak ételmérgezést is. Több mint 63 millió amerikainál állapítottak meg orvosi kezelést igénylő magas vérnyomást. Vizsgálatuk szerint a magas vérnyomás csaknem háromszor gyakoribb a húsevők, mint vegetáriánusok között. A kísérletek szerint a vegetáriánus táplálkozásra történő áttérés 6 hét alatt a szisztolés vérnyomást 5 Hgmm-rel csökkenti. Több mint 6 millió amerikai szenved szívkoszorúér- megbetegedésben és évente 1,5 millióan kapnak szívrohamot (1992). A 65 év alatti húst fogyasztók között 29%-kal magasabb a szívbetegség gyakorisága és a szívbetegség miatti halálozás, mint a vegetáriánusok között. Kimutatták, hogy azoknál, akik naponta marhahúst, sertéshúst vagy bárányhúst esznek, háromszor gyakoribb a vastagbél rák, mint azok között, akik ezeket csak havonta egyszer fogyasztják. Összefoglalva: becslésük szerint a rák miatti halálozás 40%-a húskészítményeken alapuló táplálkozásnak tulajdonítható. A diabetes, epekő betegség, elhízás szintén sokkal gyakoribbak (kétszer annyi) a húsevők között. A húst fogyasztók gyakrabban betegek is, mint a vegetáriánusok. Egy újabb tanulmány szerint a húsevők kétszer olyan gyakran kerülnek kórházba, mint a vegetáriánusok és kétszer annyi gyógyszert is szednek.

A tanulmány szerzői és a kísérő szerkesztőségi cikk megállapítja, hogy a jelenlegi amerikai, húskészítményeken alapuló táplálkozás igen egészségtelen, rettenetesen drága, az emberi szenvedést és az egészségügy költségeit illetően és hosszabb távon nem tartható fenn ez az állapot.

Preventive Medicine, Vol. 24, No. 6



Comments for this post are closed.

Mit mutat a szívultrahang?

A szívultrahang vizsgálat más néven echokardiográfia egy fontos (ha nem a legfontosabb) diagnosztikai eszköz a kardiológia …

Ne csak nézze a világot, lássa a színeket is

A modern XXI. századi életmód egyáltalán nem optimális szem egészsége szempontjából. A látáshoz szükséges szervet …

Aludj jól – dolgozz jól!

Egyre többen dolgoznak fáradtan, ami kedvezőtlen hatással van az egészségükre és a vállalati teljesítményre. Az …

Tisztánlátás – az élesebb jövőért!

A szűrés segíthet a látásromlást okozó problémák felismerésében, a korrekciós lehetőségek feltérképezésében, …

Óraátállítás vége mielőbb

Nemzetközi együttműködéshez csatlakozott a Magyar Alvás Szövetség! Mint ismeretes, az EU Parlamentje jóváhagyta …

Mit tegyünk azért, hogy jól aludjunk? Mindent elárult a szakértő!

Sokszor kevés figyelmet fordítunk arra, hogy kellőképpen kipihenjük magunkat, ami a mai, rohanó világban egyre általánosabb …